2013. május 3., péntek

2. lombik "ajándékba"

Az első sikertelen lombik után (2012 december) türelmesen vártam a három hónapot. El voltam keseredve, de tudtam, hogy sokaknak csak 2. vagy 3. sikerült. Januárban azonban érkezett egy telefon a PRI-ből. Egy asszisztensnő kedvesen közölte, hogy indul egy gyógyszerkutatási program az intézetükben és úgy tűnik én megfelelek a követelményeknek. Nagy vonalakban vázolta a dolgot és azt kérte ha érdekel menjek el. Első pillanatban azt mondtam, hogy nem, hiszen egy kutatási stádiumban lévő készítményről van szó és nem akartam kísérleti nyúl lenni.
De néhány nap alatt utána jártam a dolgoknak és a férjemmel mis megbeszéltem, hiszen nagyon kecsegtető volt az ajánlat. Az összes szükséges készítményt adják, semmit nem kell megvenni (leállító, stimuláló, tüszőrepesztőt,  még a progeszteron pótlót is) és az útiköltségem is állják. A legjobb az egészben, pedig hogy nem számít bele a TB támogatott lombikok közé. Volt némi hátulütője is de erről később. 
Úgy döntöttünk belevágunk.
A részletes tájékoztatón elmondták, hogy ez egy új, kutatási fázisban lévő FSH készítmény dóziskísérlete. Ez azt jelenti, hogy van 5 csoport, akik különböző dózisokban kapják az új készítményt és van egy plusz csoport (a kontrol csoport) akik Gonal-f injekciót kapnak. A csoportokba a besorolás véletlenszerűen történik (talán ez az egyetlen buktatója, mert lehet hogy a legkisebb dózisra nem reagál az ember jól, de erre is van ellen példa, mert az egyik lány aki velem volt a legkisebb dózist kapta és 30 petesejtet szívtak le tőle). A stimuláció során pedig 2 naponta kell menni UH-ra és vérvételre. A stimuláció alatt vezetni kell egy naplót is, ami egy nyomtatott formanyomtatvány (mikor, milyen szurit adtam magadnak és milyen a bőrreakció a szurira).
Végig nézték a kritériumokat: Az első és legfontosabb a megfelelő hormoneredmények, amelyek fél évnél nem lehettek régebbiek, pontos határokat nem tudom. Nem vehetett részt a programban, akinek nőgyógyászati műtétje volt egy éven belül, dohányzik, nem megfelelő BMI index, 35 napnál hosszabb ciklus, PCO, endometriózis, családban kritikus rákos megbetegedés, vetélés, 2- nél több lombikja volt, trombózisra hajlam, fél éven belül egyéb klinikai kísérletben részvétel……még volt de nem jut eszembe több, szóval elég szigorú feltételeket szabtak.
A sok kérdés után jött az UH, EKG, vérvétel, vizelet tesz (HCG, drogteszt).
Sok-sok papírt kellett kitölteni és aláírni.
Egyébként a kísérlet az orvos számára vakosított, tehát Ő nem tudta, melyik készítményt és milyen dózisban kapják a betegek. Két asszisztensnő koordinálta a programot, Ők tudták csak melyik csoportba tartoztam, Ők adták ki a készítményeket is. Még a telefonszámukat is megadták, bármikor lehetett Őket hívni, mindig segítőkészek voltak.
A vizsgálatok eredményeként eldőlt, hogy ideális alany vagyok indulhat a program.
.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése