2013. november 29., péntek

Sok sok tüsző

Tanár Úr nagyon elégedett volt, nem győzte számolni a sok-sok tüszőt.Legalább 15-20 db-ot diktált fel és a nyálkahártyám már most 8,3 mm, ami nálam nagyon jó, mert még beültikor sem szokott több lenni, csak használnak valamit ezek a vitaminok.
Az altatás miatt megcsináltattam az EKG és a vérvételt. A háziorvos azt mondta csúcs szuper a vérképem.
Minden jól megy, a lelkem ápolgatom a petefészkeimet  és a méhemet pedig biztatom.


2013. november 26., kedd

Heparin származék

Az el is felejtettem leírni, hogy beszéltem a dokival a Fraxiparine injekcióról is. Mivel a múltkor elégé véreztem a műtét alatt, így azt javasolta csak a leszívás után kezdjem el adni, addig úgy sincs sok értelme.
Az emelt adag hormon azért megvisel egy kicsit, már is puffadok és vizesedek, mi lesz még ebből.

2013. november 22., péntek

Újra indul a stimuláció

Voltam ma az intézetben. Gondoltam valahogy majd megmondom Tanár Úrnak, hogy csak vasárnap kezdjük, mert tudom hogy Ő akarja csinálni és Ő szerdánként nincs. Szóval a múltkor egy nappal tovább stimulált. Bár megkaptam, hogy a leszívás akkor volt amikor lennie kellett, nem azért volt csütörtökön mert Ő szerán nem volt ott.
Na mindegy de hozzátette, hogy "jó legyen igaza és kezdje vasárnap". Viszont amikor megláttam a stimus lapomat egy kicsit meglepődtem, hogy megemelte az adagomat. Rákérdeztem, hogy biztos ennyi, persze erre is elég gorombán válaszolt, hogy "nem most találtam ki".
Na szóval, nem igazán volt ma jó kedve és nekem sem, ez a kettő pedig találkozott.
Csak jövő hét pénteken kell mennem UH-ra majd az azt következő hétfőn és dec. 5.-e vagy 6.-a leszívás.


2013. november 20., szerda

2013. november 18., hétfő

Egy ampulla Suprefact.....

Már egy ampulla Suprefact elfogyott, szóval 12. napja szúrom és még mindíg nem jött meg. Tudom minden hónapban ezzel jövök, de most leginkább ez foglalkoztat, mert a végén még nem lesz belelő idén semmi, mert karácsonyra esne a beültetés. Most már kész vagyok teljesen....., mindjárt felrobbanok olyan feszült vagyok, a hasam egy nagy lufballon.... szóval igazán jöhetne már.

2013. november 8., péntek

Újra Suprefact.....ötödszörre

Tegnap elkezdtem a Suprefactot. Kicsit felemás érzés volt újra elővenni a tűket fecskendőket és újra szúrni, de teszem amit tenni kell.

2013. november 5., kedd

Pszihológus 5

Az elmúlt alkalmak kötetlen beszélgetések voltak, ílletve a térrel és idővel való viszonyom. Ezek nagyon érdekes kérdések, eddig még soha nem jutott eszembe ezket végiggondolni. És természetesen az autogén tréning, ahol már a relaxáció során a kéz és lábelnehezedést is gyakoroltuk. Elég nehezen megy, a testem viszonylag könnyen engedelmeskedik, ellazul, nem görcsölök, sőt szuperül fittnek érzem maga utána. De a gondolatok, azokat nagyon nehéz kordában tartani, de gyakorlással ez is menni fog. A cél a következő hetekben, hogy a realxációba beépítsük a lombik aktuális lépéseit is.
Csütörtökön kezdem a Suprefactot.