2014. március 4., kedd

Parádfürdő - megérkezés

Hétfőn délelőtt 10 körül értem Parádfürdőre. A recepciónál egy kedves hölgy fogadott és tovább irányított a felvételi irodába. Ott is kedvesen felvették az adataimat, majd egy nővér felkísért a szobámba. Egy középkorú hölgy várt, aki közölte, hogy ma el is költözik mert a nászasszonya is itt van és végre egy szobába kerülhetnek. De azóta is jóba vagyunk és mindent tőle tudtam meg, hogy is mennek itt a dolgok. Délután érkezett egy lány, így nem maradtam egyedül, aki hasonló problémával küzd mint én.
Aznap délután az aktuális nővér kitöltötte a lapunkat (súly, vérnyomás, betegségek....) majd a főorvos Úr elviharzott mellettünk és a nővér utána szólt majd visszalépett, bemutatkozott és elnézést kért, hogy most el kell mennie (tanul, gasztroenterológus végzettséget szeretne szerezni), de majd holnap, addig is a nővér írja ki az általános kezeléseket. Ez meg is történt, a diszpécser hölgytől pedig kaptunk is rájuk időpontot. Délután még a nőgyógyászati rendelő aszisztensnője felvette az anamnézist is.
Ma pedig találkoztam a dokibácsival is, kedves volt, közvetlen, nagyon szimpatikus. Írt ki még néhány kezelést, így a teljes lista a következő.
- iszappakolás derékra, hasra
- masszás nyak, derék, hát
- timsós fürdő
- női torna
- inkontinencia torna
- bioptron lámpa hasra
- bemer 3000 terápia (mágneses)

Minden napra jut legalább három. Délután csendes pihenő van, az étkezések csak meghatározott időben a szomszéd épületben. A főnővér felajánlotta a glutén 2 diétát (ami glutén és laktózmentes) . Háááát mit ne mondjak, a normál kaja sem fényes, ez meg kimondottan rossz, de majd csak túlélem, rám fér a fogyókúra.

7 megjegyzés:

  1. Hűűűű, ez igen! Kellemes időtöltést és feltöltődést!

    VálaszTörlés
  2. Mire hazaérsz, teljesen ki leszel cserélődve :-) Jó pihenést és feltöltődést :-)

    VálaszTörlés
  3. De jó!!! Úgy örülök,hogy már ott vagy.-).Remélem te is 1-2 hónapon belül babás leszel Parádfürdő után,úgy mint én:-)Te melyik szobába vagy? Én a 209-esben voltam.A kaja tényleg rossz,bár a levesek nekem ízlettek.Mi átmentünk Parádra meg Recskre vásárolni egy kis hazait,tudod kolbász,töpörtyű,aztán felvittük a szobába a vacsit később a reggelit is és jól belaktunk:-):-) Híztunk is a 3hét alatt 4 kilót!!Az egyik lány pedig a Norbi Update-től rendelt,mert inzulinrezisztens és kihozták a kórházhoz a kaját.Ha valami kérdésed van,nyugodtan írj.Üdv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 233 szobában vagyok, a főnővér felajánlotta a glutén 2 diétát (glutén és laktózmnetes). Valóban nem valami jó a kaja, de rám fér egy kis fogyókúra így megpróbáljuk csak gyümölccsel és zöldséggel pótolni.

      Törlés
  4. Köszönöm Lányok, nagyon bízok ebben a kezelésben.

    VálaszTörlés