Az örökbefogadás esetén a szüléstől számított 6 hétig a szülőanya meggondolhatja magát, még akkor is ha aláírta a lemondó nyilatkozatot. Ez volt az oka, hogy nem jöttem, szerettem volna, ha eltelik ez az idő. ÉS.....igen eltelt a 6 hét, elintéztük a papírokat, így senki el nem veheti tőlünk drága Kislányunkat, Hannát.
Hol is kezdjem.
Az örökbefogadáshoz el kell végezni egy örökbefogadói tanfolyamat, ahol megpróbálnak felkészíteni milyen is lesz amikor megcsörren a telefon.
Na hát erre nem lehet felkészülni.
Hétfőn reggel jött a telefon és következő héten kedden itthon volt Hanna 10 naposan.
Ez a hét olyan szintű érzelmi hullámvasút volt amit még soha nem éltem át. Örültem, majd sírtam, majd megint örültem és újra sírtam....féltem, de nagyon reméltem., hogy 6 héttel a vetélés után még is megtörténhet a csoda.......
Nyílt örökbefogadás révén mindent tudtunk a szülőanyáról, sőt a gyámhivatalban a papírok aláírásakor találkoztunk is. Rettegtem a találkozástól, már már fizikális tüneteket produkáltam a félelemtől, de mikor megláttam minden félelmem elmúlt. Csinos, jól szituált nővel találkoztunk és még beszélgetni is volt lehetőségünk, így reméljük megnyugodott, hogy jó helyre kerül a gyermeke.
A hat hét nem fizikailag, hanem lelkileg volt a legnehezebb, hiszen ott lebegett, hogy mi van ha még is meggondolja magát a szülőanya......próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, de nagyon sokszor eszembe jutott... Hanna felé megpróbáltam semmit sem mutatni ebből....
Mielőtt hazajöttünk a kórházból 2 napot vele lehettünk a kórházba így ott kezdődött a közös életünk. Mi láttuk el, etettük, fürdettük, ringattuk....
Mivel a kórházban a koraszülött osztályon hozzászokott egy naprendhez (3 óránként etetés), így könnyű dolgom volt, ezt itthon is tartotta, evett, majd aludt és óramű pontossággal kelt 3 órával később, evett majd aludt és óramű pontossággal kelt 3 óra múlva ......stb. Éjszaki is. Néha kicsit nyügös volt, a pocakjára gondoltunk mert nem volt a tápszertől rendesen széklete, de azóta új tápszer (immár a harmadik) megoldatta ezt a problémát is.
Nehéz volt mert végül is nem éreztem igazán, hogy az anyukája vagyok. Nehéz ezt így kimondani de nem voltak azok a túlcsorduló anyai érzések. Persze elláttam legjobb tudásom szerint, beszéltem hozzá, babusgattam, de most már azt hiszem tudom, hogy miért volt ez. Először is a félelem és fáradság számlájára írom, másodsorban arra, hogy Hannának tulajdonképpen mindegy volt ki van a cumisüveg másik oldalán. Kaja legyen amint a szemét kinyitja, ez volt a lényeg. Ha sírt akkor az első napokban nem tudtam megnyugtatni, ez is frusztrált.
Úgy éreztem nem vagyok elég türelmes, hamar begurultam ha valami nem sikerült vagy nem tudtam elaltatni, megnyugtatni és ha sírt és nem tudtam mi a baja.
DE ahogy teltek a napok, megismerte a hangom, már ha csak odahajoltam és beszéltem hozzá abbahagyta az ordítást, ez sok erőt adott. Mivel nagyon jó napirendünk volt így mindent meg tudtam mellette csinálni, szobadíszeket készítettem dekorgumiból...nekem ez volt a ráhangolódás azt hiszem :).
Etetések közben egyre nagyobb szemekkel bámult, figyelt ahogy magyaráztam neki.
Az első igazi érzelmi hullám az első mosollyal jött, akkor éreztem igazán, hogy ez igen nekem szól ....ANYÁNAK.
Ahogy telt az idő egyre jobban kitolódtak az ébredések közötti időszakok, de a mai napig még nagyon sokat alszik (8 hetes lesz a héten). Persze egyre többet van fenn, akkor éneklünk mondókázunk, és hihetetlen de van kedvence (Én elmentem a vására.....: ez tágra nyílt szemekkel pislogás nélkül hallgatja és mosolyog.)
Egyre jobban ficánkol és figyel és az elmúlt két nap átaludta az éjszakát (este 9.30-tól reggel 6-ig), reméljük ezt meg is tartjuk...
Férj: Már a kórházban védőoroszlánként ült Hanna ágya mellett, szerelem volt első látásra. Nem volt kérdéses, hogy Ő is etet, büfiztet, körmöt vág!!!, altat.....
Nagyon sokat segít! Imádja Hannát.
A család és barátok: nagy szeretettel fogadták, a nagyszülők imádják, a keresztgyerekek babusgatják.
Én: egyre rutinosabb vagyok és egyre nyugodtabb és igen ANYA vagyok.
Igazán nyugodt, kiegyensúlyozott, szépen fejlődő baba. Én csak azt szoktam mondani, hogy egy ANGYALKÁT kaptunk.
Nem döntöttem el még, hogy babás blogot írok-e de ezt a blogot így ezzel a képpel szeretném zárni: Hanna megérkezett!
